Cím: Asking Alexandria
Ár: 4700ft
Megjelenés: 2017
Tagok:
Danny Worsnop-ének
Ben Bruce-gitár
James Cassells-dob
Cameron Liddell-gitár
Sam Bettley-basszusgitár
Kiadó: Sumerian Records
Csomagolás: Digipack
Műfaj: Alternative metal/ Metalcore
Dallista:
01.Alone in a room
02.Into the fire
03.Hopelessly hopeful
04.Where did it go?05.Rise up
06.When the lights go out
07.Under Denver
08.Vultures
09.Eve
10.I am One
11.Empire
12.Room 138
Borító: A borító koncepcióját először nem is nagyon értettem. Mi ez? Egy üveg kalicka amibe van egy kulcs... Mi az ördög? Őszintén szólva nem erre számítottam. Túl letisztult, túl művészi kép egy ilyen zenekarhoz. Majd a lemez meghallgatása után megértettem, hogy miért ilyen. Amellett, hogy egy művészi darab, a piros szín miatt vonza is a tekinteteket, úgyhogy még marketingnek is megállja a helyét a borító.
Alone in a room: Már az első hangtól kezdve éreztem, hogy ez valami más lesz, mint amit eddig az Asking Alexandriától megszokhattunk. Nyugodtan kimondhatjuk: a srácok felnőttek. A nyitódal a kedvenc tételem a lemezről. A zenei alap az harap, már csak a mélyre hangolt gitárok miatt is, viszont felfedezhető egy kis elektronika is itt-ott. Viszont ami a szíven talált az a szöveg. Visszajött
Danny és hozta a rájellemzi borongós, elgondolkodtató szövegeket is.
Into the fire: Az első dal amit a srácok kihoztak a lemez megjelenés előtt. Az előzőhöz képest ez egy igazi visszakanyarodás a régebbi dalok felé: harapós gitárok, keményebb dob és a hörgés. A refrénbe lévő dallamok miatt mindig libabőrös lesz a karom (élőbe egy kicsit húzós lesz Danny-nak elénekelni).
Hopelessly hopeful: Ezzel a dallal a srácok egy kicsit kikacsingatnak a populárisabb zenei szcénára is: viszonylag sok elektronika, csak a refrénbe vannak harapósabb részek, extra dallamos ének, háttérkórus. De valahogy mégsem érződik nyálasnak a nóta, hiába ez a ,,popos'' stílus, feldobja a lemez hangulatát.
Where did it go?: Visszatérünk a keményebb vonalhoz. Szerintem a legjobb szövege ennek a dalnak van az egész lemezen. Tetszik a megmondós, kiosztós rész az első szakaszban, és tetszik a kis ''törióra'' a második szakaszban. Bár ebben is van egy kis elektronika (majdnem minden dalban van), valahogy nem tűnik úgy ki a keményebb zene és a hörgés miatt.
Rise up: Egy ízig-vérig Asking nóta lett. Ahol keménynek kell lennie, ott kemény, ahova kell a lágyság ott lágy. A szöveg teljes mértékben Dannyról szól, és igen itt az ő újbóli felemelkedésének az ideje.
When the lights go out: Egy újabb lágyabb, populárisabb nótához érkeztünk, ahol a verzék lágyak, a refrén meg üt. Szerintem jól áll a bandának ez a stílus, bár sok ősrajongó fog tőlük elfordulni, de szerintem ezt ők is tudták. Engem megvettek kilóra ezzel a lemezzel.
Under Denver: A lemez leglágyabb dala. Simán beillik egy jó metal balladának is. Nagyon tetszenek a dallamok, jó benne a zongora alap, és nem gondoltam volna, hogy egyszer ezt mondom, de ez elektronika részek is elengedetlenek ebben a dalban.
Vultures: Egy kis akusztikus nóta következik a sorban. A dal már a Danny kiválása előtt született és most a visszatértével előkerült a fiókból. A dal arról szól, hogy a zeneipar mennyire semmibe veszi a zenészeket és, hogy csak a pénz miatt tartják őket, nem pedig a művészet miatt.
Eve: Az egyik legkeményebb nóta a lemezen, hiába a vonós intro és az elektronika, mikor bedörren az az igazi Ben Bruce riff és a Danny hörgése, az valami hihetetlenül jó. Örülök, hogy ilyen keményebb nóták is kerültek a lemezre, mert így egyetlen pillanatok sem lehet unatkozni miközben hallgatjuk.
I am One: Szinte az előző párja is lehetne. Egy viszonylag kemény dal, jó dallamokkal és erős gitárokkal. Bár nincs benne hörgés, olyan energia van a dalban, főleg a refrénben, hogy nem is hiányzik. Itt nagyon odatették magukat a fiúk.
Empire: Ez a dal egy igényes pop dalnak is elmenne. A srácok egy hip-hop énekessel Bingx-szel dolgoztak, aki egy feltörekvő előadó a szakmában. Mikor meghallottam a refrénben Danny énekét majdnem megkönnyeztem. Nagyon hozza a formáját. Örülök, hogy visszajött.
Room 138: A lemez zárótétele egy erre a lemezre jellemző darab. Erős dallamok, fogós gitártémák, jó dobhangzás és egy kis hörgés a Danny részéről. Tökéletes zárás. A lemezen található még egy bónusz tétel is, ami az Into the fire radiós verziója és egy kis stúdiós állatkodás. Az a kis stúdiós vicc nagyon szép pillanatokat tudnak okozni az ősfanoknak, mivel Danny úgy üvölt benne, mintha nem lenne holnap reggel.
Értékelés: 10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése