Eredeti cím: The Dirt
Műfaj: Életrjazi film
Rendező: Jeff Tremaine
Játékidő: 108 perc
Megjelenés: 2019
Mára már szinte átvette a
hatalmat a Netflix a filmipar felett. Egyre több, jobbnál jobb sorozatot és
filmet forgalmaznak, érthető, hogy rengeteg előfizetővel rendelkeznek. A Mötley
Crüe búcsúkoncertjét (ami nem is az) megörökítő The End DVD után egyenes út
vezetett a Netflix által forgalmazott The Dirt felé. Sajnos a film alapjául
szolgáló, azonos című könyvet még nem sikerült elolvasnom, de remélem, minél
előbb megszerzem a könyvet.
A film in medias rest kezdéssel indul, egyből egy
házibuliba csöppenünk, ahol a szex, drog, rock and roll klisé teljes mértékben
ki van aknázva. Ez a rövid bevezető után kezdődik el tulajdonképpen a film,
Nikki Sixx borzalmas gyerekkorának a bemutatásával és a Tommy Lee – vel való
találkozásával. Ketten alapítanak egy bandát, akkor még név nélkül, majd
felbukkan a komoly betegséggel küzdő Mick Mars. Tommy – nak köszönhetően Vince
Neil beszáll a bandába és megalakul a mai is ismert Mötley Crüe. Mint minden
rock and roll filmben, ebben is kötelező volt a rosszul sikerült első koncert
jelenet, ami a Mötley esetében nem is volt olyan rossz. A készítők próbáltak
egy – egy legendássá vált történetet is lencsevégre kapni, mint amikor Ozzy
hangyákat szippant fel, vagy az egymás nőinek a nyúlását. A film lehetne akár a
hedonizmus melléklete is egy szótárban, rengeteg szex jelenet, drogozás van a
filmben. Még soha nem láttam még egy olyan filmet, ami olyan realisztikusan
mutatná be a drogosok világát, mint ez a film. Én nyugodtan mutogatnám ezt
elrettentő példakánt akár az iskolákban.
Persze a féktelen buliknak meglett a hatásuk, először az emberi
kapcsolataik mentek szét a srácoknak, utána pedig saját maguk. Sixx olyan
önpusztító életvitelt követett, ami majdnem az életébe került. Miután mind a
négyen belátták, hogy baj van, közösen elmentek egy rehabra, de az eredmény nem
volt tartós. Pont egy rockzenész mondta ezt, hogy aki narkós volt, az örökké
narkós lesz.
A film amilyen jól mutatja be a bulikat és a rock and rollt,
olyan gyenge a dráma terén. Volt vita a zenekaron belül, nem is egy, de azért
nem hiszem Vince kirúgása kevesebb, mint két perc alatt lement, már csak a
srácokat ismerve sem. Egyedül Vince tragédiájánál nem volt meg az az érzésem,
hogy ezt a drámát csak azért vették fel, hogy legyen, és egy – kettő át kell
ugrani. Egy gyerek elvesztése mindig hatalmas tragédia, és azért az Vince
karakterén is látszott, hogy ezt a fájdalmat próbálták jól kimutatni.
A film
képe szerintem nagyon szép lett és jó volt a filmezés is. Külön kiemelném azt,
amikor egy – egy karakter a kamerába nézve a közönséghez beszélt, amit én jó
ötletnek találok. A másik jópofa dolog pedig, amikor Tommy egy napját mutatják
be fejkamera segítségével. A színészek jól lettek kiválasztva, szerintem
hitelesen hozták a karaktereket és a hasonlóság is nagyszerű volt, főleg a
Nikki Sixx – et játszó színész esetében. A stáblista alatti felvételek is jók,
főleg azok amelyek összehasonlítsák a filmet a valósággal.
Nekem eddig ebben a
műfajban a Bohém Rapszódia volt a csúcs, de ez a film jócskán túlszárnyalta
minden szempontból. Egy elég kemény film, nem egyszer megnézős, és bizony
valamilyen szinten meg is rázza az embert. A Mötely Crüe megjárta a mennyet és
a poklot, valamikor szó szerint, viszont összeszedték magukat, hogy még sokáig
szóljon a Girls, girls, girls a koncerteken.
Értékelés: 10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése