Motionless in White: Creatures

Előadó: Motionless in White

Cím: Creatures

Megjelenés: 2010

Tagok:

Chris "Motionless" Cerulli - ének

Thomas "TJ" Bell - gitár

Ricky "Horror" Olson - basszusgitár

Ryan Sitkowsi - gitár

Josh Balz - billentyű

Angelo Parante - dob 

Kiadó: Fearless

Műfaj: Metalcore

Típus: Nagylemez

Dallista:

01.Immaculate Misconception

02.We Only Came Out At Night

03.London in Terror

04.Abigail

05.Creatures

06.Cobwebs

07..Com Pt.II

08.Count Choculitis

09.City Lights

10.Puppets (The Firs Show)

11.Undead Ahead

12.Scrissorhead (The Last Show)

Borító: A lemez borítója elég színesre sikeredett és azért eléggé érződik, hogy 2010 – ben jelent meg, hiszen akkor menő volt a színtéren az ilyen színes, látványos borító.

     Az amerikai metalcore mára az egyik, ha nem a legnagyobb bandája a Motionless in White sokat változott az évek során. Ma már sokkal dallamosabban tolják a metalcore – t a srácok és ha kell, akkor egy vonósokkal megspékelt kislemezt adnak ki. Mondjuk én jobban szeretem a mai Motionless in White vonalat, de a korábbi lemezeikről sem szabad megfeledkezni, hiszen az is ők voltak, így hát muszáj megemlítenem a 2010 – es nagylemezüket, ami Creatures címmel látott napvilágot. 

     Egy biztos, nem tököltek sokat a srácok, a lemez az első másodperctől kezdve hatalmasat szól, Chris hörgései beindítják a hangulatot. A refrénbe azért próbáltak belecsempészi dallamokat is, mert csak hörgésből nem lehet megélni, ha nem úgy hívnak, hogy Cannibal Corpse. Persze csak viccelek, rengeteg jó banda van akik még köszönő viszonyban sincsenek a tiszta dallamokkal. A We Only Come Out at Night rögtön tiszta énekkel indít, persze majd egy kis zenei étvezető után jön a jól megszokott Chris féle üvöltözés, ami helyenként földbe döngöli az embert. Az Abigail cím nekem egy aranyos kis dalra utalt, aztán mikor elindítottam a számot, akkor jöttem rá, hogy ez az Abigail igencsak vadóc teremtmény és úgy döngöl földbe, mint egy profi birkózó. A lemez címadó dala egy igencsak különleges darab, ami igazából egy főhajtás a rajongók előtt, hiszen nélkülük nem tartana ott a zenekar, ahol ma tart: a csúcson. A Count Choculitis introja egész hangzatosra sikeredett, valahogy ott még a túlzott elektronika sem zavarja a fülem, és a dal is egész jó, csak az elején az a túlzott kórus, na az már egy kicsit sok nekem. De azon kívül tényleg pofás nóta lett belőle. A City Lights egy helyi viszonylatban visszafogott tétel lett, nagyon megfogott a dal húzása és a felépítése, ahogy a végén bedurvulnak a dolgok, ez akár lehetett a jelenkori MIW egyik bevezető dala, talán ez így helyes megfejtés. A lemezt lezáró Scrissorhands (The Last Show) egy méltó lezárása a lemeznek, bár én inkább a City Lightsszal zártam volna le a dolgokat, de ez is megteszi a hatását.

     Én azért jobban kedvelem a mai Motionless zenéjét, de viszont ezt a lemezt is nagyon szeretem, csak ritkábban fordul meg a lejátszómba, mint mondjuk a Graveyard Shift vagy a Disguise. 

Értékelés: 10/10