Előadó: Judas Priest
Cím: Redeemer Of Souls
Megjelenés: 2014
Tagok:
Rob Halford - ének
Glenn Tipton - gitár
Richie Faulkner - gitár
Ian Hill - basszusgitár
Scott Travis - dob
Kiadó: Columbia
Műfaj: Heavy metal
Típus: Nagylemez
Dallista:
01.Dragonaut
02.Redeemer Of Souls
03.Halls Of Valhalla
04.Sword Of Damocles
05.March Of The Damned
07.Hell & Back
08.Cold Blooded
09.Metalizer
10.Crossfire
11.Secrets Of The Dead
12.Battle Cry
13.Beginning Of The End
A világ egyik legnagyobbra törő heavy metal zenekara, a
Judas Priest, már mondhatni megette a kenyere javát, már majdnem mindent
elértek, amit ebben a szcénában el lehet érni: rajongók milliói, sikeres
nagylemezek és több mint 50 év a szakmában. Persze mára már ők is kezdenek egy
kicsit visszavenni a tempóból, hiszen nem mai gyerekekről van szó, még a
legfiatalabb tag is 40 év fölött van és 2021 – ben neki is volt egy komoly
betegsége, hangos volt tőle a média. De mégis az utóbbi 10 évben két hatalmas
lemezzel örvendeztették meg a rajongókat: az utóbbi Firepower mai napig a kedvenc
Judas Priest lemezem és a másik lemez, a mai témánk, a 2014 – es Redeemer Of
Souls.
A lemez a Dragonaught című dallal indít, ami egy Judas Priestesen
karcos nóta lett. A gitárok hasítanak, ez volt az első lemez a fiatal
gitárossal Richie Faulknerrel, bár itt még nem egészen tudta megmutatni írói
vénáját, mert már az előkészületekre esett be a fiatalember, de ettől
függetlenül korrekten játszik a lemezen. A Snakebite – a deluxe kiadás egyik
alaptétele, ezt az egyet muszáj volt megemlítsem - egy sokkal lazább, rockosabb
nóta lett, Rob is sokkal inkább a dallamok fogósságára ment rá, hogy könnyen
megjegyezhető és megragadó dallamokat kreáljon ehhez a dalhoz. A címadó dal második
daéként került fel a lemezre, ami igencsak egy vérbeli metal nóta lett. Már az
első hangtól kezdve az járt a fejemben, hogy milyen jó lenne ezt a riffet
megtanulni gitáron, mert nagyszerűen szól, majd jön Rob éneke, ami egy újabb
szintre emeli a dolgokat. Az indulószerű refrén szerintem tök korrekt lett, jó
érzés lesz majd a koncerteken hallani ezt a dalt. A March of the Damned is az
erős dalok közé tartozik, főleg, ha a benne lévő szólót nézzük, egy ízes, jól
megírt szólót kapunk, ami teljes mértékben felteszi a pontot az „i” – re a dal
kapcsán. A Hell and Back nem fogott meg annyira, mint ahogy a cím alapján
gondoltam. A lassú, akusztikus indítás jó ötlet volt, szépen felvezette ezt a
melankolikus tételt. A basszusszólam az elején is vitt bele egy kis színt, de a
riff igencsak gyengére sikeredett, már csak a többit hallhatva. Szerencsére a
Cold Blooded ellensúlyozza az előző „hibáját”, az egyik kedvenc dalom a
lemezről, akkora refrén van benne, hogy egy óriás is elbújhatna mellette,
könnyen megjegyezhető, dallamos, egy vérbeli ragadozó. A lemezt záró Beginning
of the End utalhat arra, hogy a zenekar lassan az utolsó érájába lépett,
mondjuk még jó erőben vannak az öregfiúk, de kit tudja meddig. Hiányzott már
egy ilyen ballada a lemezről, de jó ötlet volt ide a végére illeszteni, főleg
ilyen dalcímmel.
K.K. Downing kiválása után sokan kételkedtek mit kezd magával
a zenekar, de úgy gondolom, hogy ezzel a lemezzel megmutatták, hogy
összeszedték magukat és ideje új fejezetet kezdeni, amit túl is szárnyaltak már
a Firepower című fejezettel.
Értékelés: 10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése