Queens Of The Stone Age: Lullabies to Paralyse

Előadó: Queens Of The Stone Age

Cím: Lullabies to Paralyze

Megjelenés: 2005

Tagok:

Josh Homme - ének, gitár, basszusgitár

Troy Van Leeuwen - gitár, basszusgitár

Joey Castillo - dob 

Kiadó: Interscope

Műfaj: Stoner rock

Típus: Nagylemez

Dallista:

01.Lullaby

02.Medication

03.Everybody Knows That You Are Insane

04.Tangled Up In Plaid

05.Burn the Witch

06.In My Head

07.Little Sister

08.I Never Came

09.Someone's In The Wolf

10.The Blood Is Love

11.Like a Drug

12.Skin on Skin

13.Broken Box

14.Precoius and Grace

15.Infinity

     A Kyussból lett Queens Of The Stone Age több sikeres lemezt tudhat maga mögött, amiket rengeteg rajongó szeret szerte a világban. Bár mostanában is aktívak a srácok, utoljára 2017 – ben jött ki nagylemezük, a legnagyobb sikereket a kétezres évek közepén érték el olyan lemezekkel, mint a Rated R, a Songs For The Deaf vagy a mai téma, a Lullabies To Paralyze. 

     A lemez a This Lullaby című dallal kezdődik, ami tulajdonképpen a lemez introjaként is szolgál. Egy rövid akusztikus dalocska, ami jobban hasonlít valami népdalhoz vagy gyermekdalhoz, mint egy rockalbum első dalához, de ezt figyelmen kívül hagyva nem rossz indítás. Ezután következik a Medication, ami már egy megszokott Queen Of The Stone Age dal, torzított gitárral, stoner hangzással és fura vokálokkal, amit már megszoktam amióta körbe – körbe hallgatom a zenekar lemezeit. Az Everybody Knows That You Are Insane egy pszchiedelikusabb világba kalauzol, tetszenek a gitáreffektek, amiket a wah pedál mellett használtak, és az a szokásos klisé is beköszön, hogyha nem is valami fogós a verze, jön a refrén és elviszi a hátán a dalt. A Tangeled Up In Plaid is az erősebb dalai közé tartozik a lemeznek, tök jók a dallamok, amiket Mr. Homme a dalhoz szerzett. A Little Sister után, ami amúgy egy elég érdekes pontja a lemeznek, következik a személyes kedvencem a lemezről, a I Never Came. Egy igencsak lassú és számomra érzelmes dalról van szó, ahol a refrénbe a három tenort megszégyenítő énekhangot hallhatunk. Ez jelen esetben nem zavaró, sőt tetszik ez a kis változatosság, meg ahogy játszik Josh a dallamokkal és a hangjával. Bár sok jó dal fér fel egy olyan lemezre, amire 17 (!!!) dalt írt a zenekar, de elkerülhetetlen, hogy ne kerüljön fel egy – két töltelék dal is a lemezre, mint például a Skin Or Skin. A Skin Or  Skin az ipari metal vonalait viszi tovább, amitől feláll a szőr a hátamon, soha sem bírtam hallgatni a Rammstein, Ministry és társai féle zenéket, ez a dal pedig pont ezt viszi tovább. A lemezt záró Infinity egy elég kellemes tétel lett, benne van a QOTSA – től megszokott energia és hangzásvilág. Nem ezt tettem volna a lemez végére, mert ez annál energikusabb és talán jobban is megírták, hogy a lemez végére tegyék, mert lássuk be egy 70 perces lemez végére nem mindenki jut el. 

     Őszintén szólva egy kellemes és izgalmas lemezről beszélünk, bár közelebb állna a tökéleteshez, ha a játékidő mondjuk úgy 30 perccel rövidebb lenne, vagy a 17 dalból nem lenne fent, vagy csak úgy 12. De még így is több az izgalmas dal, mint az uncsi és tényleg szívesen hallgatom a hanganyagot.

Értékelés:8/10