Dream Theater: Distance Over Time

Előadó: Dream Theater
Cím: Distance Over Time
Megjelenés: 2019
Tagok:
James LaBrie-ének
John Petrucci-gitár
John Myung-basszusgitár
Jordan Rudess-billentyűk
Mike Mangini-dob
Kiadó: InsideOut Music
Csomagolás: Jewel case
Műfaj: Progresszív metál
Típus: Nagylemez
Dallista:
01.Untethered Angel
02.Paralyzed
03.Fall into the Light
04.Barstool Warrior
05.Room 137
06.S2N
07.At Wit's End
08.Out of Reach
09.Pale Blue Dot
Borító: A lemez borítója fergetegesre sikeredett, nekem egy modern Hamlet hatást tükröz, ahogy tartja a kéz a koponyát és kántálja az „Lenni vagy nem lenni” monológót. Más értelmezés szerint, pedig a koponyát tartó robot kar jelképezheti, hogy a mesterséges intelligencia szép lassan átveszi a hatalmat az emberek fölött. De ha nem is hordoz ilyen mély tartalmakat magában, akkor csak simán lehet egy korszerű, menő albumborító.

      A progresszív metáltól az emberek többségének ösztönösen a Dream Theater vagy a Tool ugrik be, de sokkal inkább a Dream Theater, ők azért egy kicsit rendszeresebben jelentkeznek új anyaggal. A 2016 – ban kiadott The Astonishing dupla album elég megosztóra sikeredett, sokan (többek között én is) a zenekar egyik leggyengébb lemezének tartják. Így hát a zenekarnak nagyot kellett robbantania egy új anyaggal, hogy visszanyerjék a rajongóik bizalmát és lelkesedését. A megváltást hozó új anyaggal 2019 elején jelentkeztek, amit a rajongók nagy lelkesedéssel fogadtak világszerte. 

    A lemez, a már előre kicsepegtetett Untethered Angel és Paralyzed dalokkal indít. Erős indítás, az Untethered Angel dallamossága és a Paralyzed karcossága egy – egy régebbi korszakot idéz, vagy inkább még jobban kiemeli azon korszak sajátosságait (példának okáért, a Paralyzed hozza a karcosabb metál vonalat, mint annak idején 2003 – ban a Train of Thought). A Barstool Warrior pedig olyan, mintha a 2009 –es Black Clouds & Silver Linings – ról maradt volna le és csak most vették volna elő. Persze nem csak móka és mese az album, akad egy – két gyengébb pontja is a lemeznek, mint például a Room 137, ami nekem egy sablonosnak tűnik a többi dal mellett. Persze nem maradhattunk egy nagyszabású ballada nélkül sem, amit most a Out of Reach hoz el. Utoljára ilyen jó balladát a már említett Black Clouds… lemezen hallottam a Wither formájában. Ebben a dalban minden megvan ami a Dream Theater – t naggyá teszi: remek billentyű, kiváló gitárszóló, és persze tiszta ének. 

     Ezzel a lemezzel bebizonyították a srácok, hogy nem muszáj húsz perces hatalmas eposzokat írni, így kilenc dal fért bele a körülbelül 56 perces lemezre. Persze a dalok többsége így is hosszabb, mint egy átlag metáldalé, de most a leghosszabb dal is rövidebb, mint tíz perc. 

    Szerintem ezzel a lemezzel a színházas srácok jóvá tették azt a merényletet, amit 2016 – ban követtek el a rajongóik ellen, mert egy korrekt lemezt raktak le az asztalra. Ez 2019 – ben a Dream Theater és szerintem ez így pont jó, akik pedig a régi korszakaikat szeretik, hallgassák azokat a lemezeket. 

Értékelés: 10/10