Cím: Firepower
Ár: 4690 Ft
Tagok:
Rob Halford-ének
Glenn Tipton-gitár
Richie Faulkner-gitár
Ian Hill-basszusgitár
Scott Travis-dob
Kiadó: Sony Music
Műfaj: Heavy metal
Típus: Nagylemez
Dallista:
01.Firepower
02.Lightning strike
03.Evil never dies
04.Never the heroes
05.Necromancer06.Children of the Sun
07.Guardians
08.Rising from ruins
09.Flame thrower
10.Spectre
11.Traitors gate
12.No surrender
13.Lone wolf
14.Sea of Red
Borító: A lemez borítója már az első pillanatól kezdve megfogott. Tetszett ez a narancssárgás, vöröses háttér és nagyon tetszett még a robot, amit a grafikus tervezett, mert így egy vagány, moden borítót kapott a lemez.
Ha a nagy régiek közül valaki kiad egy új lemezt, vagy akárcsak egy új dalt, az általában eléggé fel tudja kavarni az állóvizet. Nem volt ezt másként 2018-ban sem, mikor a Judas Priest kihozta az új nagylemezét. Őszintén szólva én eddig a lemezig nem nagyon követtem a zenekar munkásságát, vagy két dalt ha ismertem tőlük. Így hát laikusként fogtam neki meghallgatni a Firepowert. Őszintén szólva először nem nagyon voltam elájulva attól amit hallottam. Nem mondom, hogy nem tetszett, de valahogy felejtős volt nálam. Majd fél év után elővettem újra a lemezt, adjunk neki még egy esélyt, és akkor mintha kicseréltek volna bennem valamit, hirtelen az egyik kedvenc lemezemmé vált. Nagyon megtetszett a hangzás, nem minden heavy metal lemezen hallható ilyen jól a gitárok karcossága, mint ezen. A lemez már az első dallal hasít. A címadó dalnak bivalyerős intrója van, és ezt a lendületet viszi keresztül az egész dalon át. Haldford bácsi hangja még mindig kiváló állapotban van, amit az Evil never dies-ban meg is mutat a nagyérdeműnek egy hatalmas rekesztéssel. A lemezre felkerült egy nagyon jó instrumentális tétel is, a Guardians, ami a lemez nagy balladáját, a Rising from ruins-ot vezeti fel. A személyes kedvencem majdnem a lemez végére került, ez nem más mint a No surrender. A No surrender egy nagyon lendületes, dallamos darab lett, ami egy Judas Priest koncertről sem hiányozhat. A lemezt egy másik ballada zárja, a Sea of Red, ami egy nagyon jól sikerült dal lett, de azért érződik, hogy nem ez a lemez főballadája.
Akármennyire is szeretem ezt a lemezt, azért van egy kicsi hibája. Ez pedig a lemez hossza. A lemez két perc híján egy órás, ami nagyon hosszúnak számít. Ezt úgy oldottam volna meg, mint annak idején a Metallica a Hardwired… lemzzel, hogy két CD-re pakoltam volna, hét dalt az egyikre hetet a másikra és kész, mikor melyik részéhez van kedve az embernek azt hallgatja. Na de jó ez így, örüljünk, hogy így is minőségi zenével ajándékoztak meg minket a nagy öregek.
Végezetül egy tanácsot adnék mindenki számára, hogy ha első hallásra nem tetszik egy lemez, rakd félre egy pár hónapra és majd vedd elő, hidd el az idő csodákra képes.
Értékelés: 10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése