Cím: Live from Sofia, Bulgaria
Műfaj: Koncertfilm
Csomagolás: Jewelcase
Az amerikai thrash metal nagy négyese, a Big4, avagy a
Metallica, Megadeth, Slayer, Anthrax négyesfogat külön – külön is hatalmas
sikereket ért el az évek során. Persze mindannyiuknak voltak mélypontjaik, de
mindig sikeresen vették az eléjük rakott akadályokat. Jogosan tevődik fel a
kérdés, hogyha külön – külön ilyen sikeresek a bandák, milyen sikere lenne egy
közös turnénak? Erre a kérdésre viszont már meg is van a válasz, hiszen a
thrash nagymesterei már egyszer útra keltek együtt és meghódították a világot.
Hogy valami maradandó nyoma is maradjon ennek a különleges turnénak, a
bulgáriai koncertről egy felvétel is készült.
Az estet az egyetlen nem bay area –
i banda, az Anthrax indította. A new yorki thrash brigád egy igen izgalmas
és igencsak rövid, 40 perces koncerttel adta meg az alaphangulatot. Szerintem
aránytalanul kevés időt kaptak, kaphattak volna több időt is, de ügyesen
oldották meg, a rövid idő ellenére egy tartalmas koncertet tudtak adni a
közönségnek. Az idő miatt próbáltak a kötelező slágerekre koncentrálni, mint az
Antisocial vagy a Madhouse, de így is terítékre került a személyes kedvenc
Anthrax számom is, a Got the Time. A show javarészét szerintem Scott Ian vitte el,
aki a húrtépés mellett folyamatosan ugrált, szaladgált. Bár az indián
gyökerekkel rendelkező énekesre sem lehet panaszunk, végig tartotta a frontot és
előkészítette a terepet a következő zenekar számára.
A koncertsorozatot a Megadeth folytatta,
pedig szinte biztosra vettem, hogy ők a „főbanda” a Metallica előtt fognak
játszani. A Metallica vagy Megadeth kérdésben számomra a Metallica felé billen
a mérleg, ezért hát mondhatni száj húzogatással fogtam neki a koncertnek. Dave
– ék rögtön belecsaptak a lecsóba, ahogy megérkeztek a színpadra egyből
belekezdtek az ugyancsak rövid koncertjükbe – ők is 45 percet kaptak, mint az
Anthrax és szerintem a Slayer is ennyit fog kapni, de azért nem fogadnék rá
nagy tételben. Ők is egy szimpla fesztiválprogrammal álltak színpadra, a
legnagyobb klasszikusokat citálták a közönség elé. Zeneileg teljesen rendben
volt a banda, jó volt az összhang, tényleg profin játszottak. Bár továbbra sem
billent át a mérleg a Megadeth oldalára, de viszont azt kijelenthetem, hogy egy
nagyon profi produkciót hoztak össze és tényleg egy jó hangulatú koncert volt.
Harmadikként a Slayer lépett színpadra, ők is rögtön bele csaptak a közepébe
és rögtön kezdődött a darálás. Nem titok, a Metallica után a Slayer áll a
legközelebb a szívemhez, így találó volt nekem a sorrend, hogy a Metallica
előtt a Slayer játszott. Mivel a koncert 2010 – ben volt, így még sokak kedvenc
Slayer felállása – Tom Araya, Kerry King, Jeff Hanneman és Dave Lombardo – volt
látható a színpadon. Bár én a koromból adódóan a Gary Holtos Slayert szerettem
meg, de azért kíváncsi voltam a nagy klasszikus felállásra. És hát igen,
megértem az embereket, miért szerették ezt a felállást annyira. Jeff tényleg a
Slayer szíve – lelke volt, egy állati jó gitárost vesztettünk el a halálával.
Máskülönben a koncert nagyon tetszett, végig headbangeltem az egészet a
közönséggel. Sajnos ők is csak 45 percet kaptak, de azt teljesen kihasználták.
A koncertet az akkori friss lemez címadó dala nyitotta, ami egy igazi
zúzdaparádé. Ezután következtek a legnagyobb klasszikusok, a kötelezők, mint az
Angel of Death, a Mandatory Suicide vagy a Raining Blood. A banda olyan gyorsan
távozott a színpadról, amilyen gyorsan feltűntek és következhetett az est
főzenekara, a Metallica. De mielőtt a Metallica színpadra lépett volna a Big4
elbúcsúzott zenésztársuktól, Ronnie James Dio – tól, aki 2010 – ben vesztette
életét.
A koncertsorozatot a metalt mainstream berkekbe emelő Metallica zárta.
Mint főzenekar, így ők másfélóra játékidőt kaptak, ami mondjuk a mai két és fél
– három óra játékidőhöz képest elég kevés, de így is egy nagyon tartalmas és
hiány nélküli koncertet adott a zenekar. Az intro után a már szokásos Creeping
Death és For Whom the Bell Tolls párossal indították a koncertet. Ezután következtek
a nagy klasszikus dalok, mint Fade to Black, One vagy a Master of Puppets, de
olyan ritkaságok is előkerültek, mint a Harvester of Sorrow. A koncert különlegessége
az volt, amikor az Am I Evil? című dalhoz ért a zenekar, hirtelen megjelent a
másik három a zenekar a színpadon, hogy együtt adják elő azt a dalt. Szerintem
minden thrashernek ekkor lábadt könnybe a szeme, hogy az összes kedvencét egy
színpadon láthatja egyszerre. Ez egy jó húzás volt Hetfieldéktől.
Úgy gondolom
ez minden metalhead életében hatalmas élmény volt akinek ott volt, de szerintem
még annak is, aki nem volt ott csak a DVD – t látja otthon, mert ez egy ünnep. A
nagy négyes egy este alatt, ez ünnep.
Értékelés: 10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése