Előadó: Metallica
Cím: Master of Puppets
Megjelenés: 1986
Tagok:
James Hetfield - ének, gitár
Lars Ulrich - dob
Kirk Hammet - gitár
Cliff Burton - basszusgitár
Kiadó: Blackened
Műfaj: Thrash metal
Típus: Nagylemez
Dallista:
01.Battery
02.Master of puppets
03.The thing that should not be
04.Welcome home (Sanatorium)
05.Disposable heroes
07.Orion
08.Damage.INC
Borító: A lemez borítója is manapság olyan klasszikussá vált, mint a
hanganyag. Az egyik legszebb borító amit valaha láttam. Ahogy a kéz rángatja a
madzagot, a sírok felett amin ott a sisak és a dögcédula valami elképesztően
jó. Egyszerre utal több témára is a lemezről, mint az értelmetlen háborúra,
ahol a rendszer és a hatalom rángatja a katonákat, vagy a drogok, ami pedig az
emberi elmét. Mindannyian bábok vagyunk!
A harmadik lemez a nagy vízválasztó szokták mondani, hiszen az a lemez után a zenekar vagy felemelkedik, vagy eltűnik mindörökre. Ha egyetlen egy lemezben kéne meghatározzam
mi is az a metal, valószínűleg az örök klasszikus harmadik nagylemezt, a Master
of Puppets – et mondanám a Metallicatól. Ezzel a lemezzel a Metallica örökre
beírta magát a metal történelemkönyvébe. Bár gazdaságilag sikerült áttörniük a
lemez sikerét (üdv Black album, üdv Nothing else matters – ami amúgy a
legmenőbb metal ballada a világon), de az igazi metal érzést amit kiváltott ez
a lemez, nem sikerült überezni (bár a Hardwired… lemezzel közel jártak hozzá,
nekem az a kedvenc Metallica lemezem). Sok mindenben különleges ez a harmadik
lemez: ez volt az utolsó nagylemezük a zenekar mondhatni zenei agyával Cliff
Burtonnal, aki fiatalon egy tragikus balesetben vesztette életét, de ez csak
egy ok a sok közül, amiért érdekes ez a lemez. De ne is húzzam tovább a szót,
lássuk, miért is olyan nagyszerű ez a lemez.
Nagyszerű mert minden dala sláger?
A zenekar erre a lemezre érett össze teljesen. Elég csak meghallgatni, hogy
indul a lemez a Battery introjával. A vészjósló akusztikus gitárok, ami
hirtelen átvált egy eszeveszett thrash dömpingbe. Vagy az ezt követő címadó
sláger. Ahogy megszólal a híres döööm döm – döm – döm riff minden metalhead
szíve dobban egy nagyot és már üvöltik is, hogy „Master, Master, Master of
puppets I’m pulling your strings”. Több, mint 8 perces a dal, de nincs benne
egy másodperc üresjárat sem. Bár az összes dalt ki lehetne emelni a lemezen,
mert egytől egyig olyan remek dalok, hogy hibát nagyítóval sem lehet bennük
találni, nem teszem, csak a számomra fontos és felettébb különleges dalokat
emelném ki. Ott van például a Leper Messiah. Manapság már egyre ritkábban
veszik elő koncerteken, de egy akkora nóta az elejétől a végéig, hogy az arcom
leszakad. Hetfield hatalmasat énekel benne, imádom a dallamokat, amik benne
vannak. Mint, ahogy az előző lemezeken megszokható volt, kell lennie egy
instrumentális tételnek is, amit az Orion képében meg is kapunk. Hatalmas dal,
a hossza is elég eszeveszett, de annyira helyén van minden hang, hogy nem tűnik
majdnem 9 percesnek.
Egy örök klasszikus lemezről beszélhetünk, ami meghozta a
várva várt áttörést. Érződik, hogy egy zseni irányította a zenekart zenei
szempontból. Örökre fennmarad a kérdés, vajon mi lett volna, ha azon a szörnyű
éjszakán Ciff túléli a balesetet? Miben lett volna más mondjuk a Justice lemez,
lett – e volna Black album? Ezeket már sohasem tudhatjuk meg. Nyugodj békében
Cliff, we are all stories in the end…
Értékelés: 10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése