Ozzy Osbourne: Speak of the Devil

Előadó: Ozzy Osbourne

Cím: Speak of the Devil

Műfaj: Koncertfilm

      Most őszintén, ki ne ismerné Ozzy Osbourne – t, a sötétség hercegét, a Black Sabbath (igazi és egyetlen) hangját, aki egy diktátorasszony mellett éli életét, és őszintén vallja „ha emlékszel a ’90 – es évekre, ott sem voltál” elvet, hiszen saját elmondása szerint az egész évtized ki van neki esve, bár az önéletrajza elolvasása után nem is csodálom, inkább az a csoda, hogy él (és még ezután fogom elolvasni a Bízz Bennem, a Nevem Dr. Ozzy című könyvet). A mai napra egy Ozzy koncertfilmet választottam, mert ha már volt Black Sabbath lemez is meg koncertfilm is, akkor úgy gondoltam, ideje lenne egy kis szóló Ozzynak is. 

    A film rögtön az introval indul és Ozzy olyan hirtelen jelenik meg a színpadon, hogy alig bírtam felfogni mi történik. Szerintem azt sem kell elmondanom, hogy már a nulladik perctől kezdve slágerparádé az egész koncert. Az a koncert, ahol a második dal a Mr.Crawley és harmadik a Crazy Train már rossz nem lehet. A rengeteg sláger után a zenészek is kaptak egy kis szólózási lehetőséget a Főnöktől. A tragikus módon elhunyt gitárvirtuóz, Randy Rhoads (1982. 03. 19. Nyugodjék békében), helyét a fiatal, ugyancsak szőke gitáros Brad Gillis vette át, aki egy hangzatos szólóval ajándékozta meg a közönséget. Ezután következett egy eszméletlen dobszóló, ami igencsak vonzotta a füleket és a tekinteteket. Ahogy elnéztem nem nagyon fiatal srác ült a dobok mögött, mégis egy olyan energikus szólót vágott le, hogy az valami hihetetlen. Ezután tért vissza a mester a színre és folytatódhatott a menet a Goodbye to Romance dallal. Hogy Ozzy anyabandájáról, a Black Sabbathról sem feledkezzünk meg teljesen, a koncertet három Sabbath dallal fejezte be a főnök. A móka az Iron Man című klasszissal kezdődött, amit jó volt Ozzy hangjával hallani. Ezután következett a Children of the Grave, amit majd zárásként a kedvenc Black Sabbath dalom, a Paranoid követett. Bár jobban örültem volna, ha az Ozzy – Iommi – Buttler – Ward quartetet láttam volna a színpadon, de azzal kell megelégedni, ami van. 

     Bár az 1982 – es év elég nehéz volt Ozzyék számára, ez nem látszott meg rajtuk a színpadon. Mondjuk ebben közrejátszottak az évek,  a profizmus (és persze a drogok is), de ez igazából lényegtelen, mert nekünk, nézőknek és hallgatóknak, csak a koncertet kell élvezni, a többi a stáb és a zenészek dolga. 

Értékelés: 10/10