Judas Priest: Ram It Down

Előadó: Judas Priest

Cím: Ram It Down

Megjelenés: 1988

Tagok:

Rob Halford - ének

K. K. Downing - gitár

Glenn Tipton - gitár

Ian Hill - basszusgitár

Dave Holland - dob

Kiadó: Columbia

Műfaj: Heavy metal

Típus: Nagylemez

Dallista:

01.Ram It Down

02.Heavy Metal

03.Love Zone

04.Come and Get It

05.Hard as Iron

06.Blood Red Skies

07.I'm a Rocker

08.Johnny B. Goode

09.Love You to Death

10.Monsters of Rock

     A Judas Priest a jelenkor egyik legnagyobb metal bandája lett, bár olyan lemezekkel a hátuk mögött, mint a Painkiller, vagy a British Steel nem is csoda, hogy ez lett a vége. Persze nekik is voltak leszállópályáik, amikor egy kicsit lefelé szaladt a szekér, de utána mindig megmutatták, hogy van felfelé, például a legutóbbi Firepower lemezzel. Hogy az 1988 – as (ami amúgy egy jó év volt metal és rock zenei szempontból) Ram It Down egy leszálló vagy éppen felfelé ívelő pályája a zenekarnak, az most szépen kiderül.

      A lemez a címadó dallal indít, ami egy hatalmas nagy Rob Halford féle sikollyal nyit, őszintén szólva kicsit meglepődtem rajta, váratlanul ért. Persze ezt egy nagyon menő riff követ, jó pörgős, energikus tétel. Tetszenek a dallamok, igen erős kezdés ez a zenekartól, ha minden metal lemez így indítana, ez lenne a legerősebb színtér. A Heavy metal dal nem hazudtolta meg a címét és egy vérbeli metal dal lett, veretes riff hegyekkel és persze Rob Halford féle megnyerő dallamokkal. A Love Zone nem egy tipikus szerelmes dal, sokkal inkább egy tipikus dögös metal dal, amiben itt – ott hallok egy kis AC/DC Back In Black riffet, bár lehet ez csak véletlen áthallás. A Hard As Iron sem hazudtolja meg a címét, a nóta tényleg keményebb, mint a vas. A speed metalos kezdésre felkaptam a fejem, nem mondom, hogy nem számítottam egy ilyenre a lemezen, de azért jól esett, hogy írtak egy ilyen tételt is. A lemez végefelére került egy igencsak hosszú és epikus tétel, a Blood Red Skies. Nem éppen egy tipikus Judas Priest dal, egy kicsit fura is szerintem a lemezen, legalábbis én nem biztos feltettem volna rá. Bár a zenekarra nem igazán jellemző, hogy feldolgozással jöjjön elő, erre a lemezre mégis készítettek egyet, Chuck Berry slágerét, a Johnny B. Goode című számot. Igazából nem mondanám meg, hogy egy feldolgozás, jól belevitték a Judas Priest ízt a srácok. A lemezt záró Monsters of Rock egy középtempós, veretes metal dal lett, az elején komor témákkal, olyan, mintha valami thrillerhez készült volna a dal. 

     Az írás elején feltett kérdésre szerintem meg is van a válasz, egyértelműen a felszállóághoz tartozik ez a lemez, persze vannak ennek is gyengébb pontjai, mint bármelyik más lemeznek, de a sok remek dal ezt ellensúlyozza. 

Értékelés: 10/10