Metallica: ReLoad

Előadó: Metallica

Cím: ReLoad

Megjelenés: 1997

Tagok:

James Hetfield - ének, gitár

Kirk Hammet - gitár

Lars Ulrich - dob

Jason Newsted - basszusgitár

Kiadó: Elektra Records

Műfaj: Metal

Típus: Nagylemez

Dallista:

01.Fuel

02.The Memory Remains

03.Devil's Dance

04.The Unforgiven II

05.Better Than You

06.Slither

07.Carpe Diem Baby

08.Bad Seed

09.Where the Wild Things Are

10.Prince Charming

11.Low Man's Lyric

12.Attitude

13.Fixxxer

     Megújulás. Ez a szó, amit a legtöbb pszichológus és pszichiáter szeret emlegetni, vagy feltenni a kérdést a pácienseknek, hogy „Ön mennyire képes a megújulásra?” vagy ha a pácines úgy érzi, hogy kiégett, a szakember csak egy röpke kérdéssel vezeti rá a megoldásra: „Miért nem újul meg?”. Mint ahogy a való életben, a zeneiparban is eljön az az idő, amikor a zenészek úgy érzik, hogy szűkségük van egy kis változásra, megújulásra, stílusváltásra. Hogy a Metallicánál, ez, hogy és miért játszódott le az 1996 – 1997 – es években az egy rejtély, pontosabban a miértje. Persze már a Black Album is egy másabb vonaltat képviselt, mint az előzőek, de a Load – ReLoad éra gyökeresen felforgatta az addig alkotott képet. A Loadról már volt szerencsém írni pár gondolatot, éppen ezért a kistestvérről, a ReLoadról sem szabad elfeledkezni, ami bizonyos szempontokból, még túl is nőtt a Loadon. 

     A lemez rögtön a Fuel című dallal kezdődik, amiről egyből érződik, hogy James Hetfield barátunk dala, akiről tudjuk, hogy hatalmas autó rajongó és saját gyűjteménye is van a különlegesebbnél különlegesebb masinákból. A dal amúgy is különleges, hiszen egy hirtelen felütéssel és bekiabálással indít, majd szépen jönnek a többiek is Hetfield után. Ezt a dalt követi a The Memory Remains, ami az egyik legnagyobb sláger a lemezről. A Metallica koncertek szerves része a mai napig, főleg, amikor a dal végén jön a vokál, amit manapság már csak a közönség sorai közül énekelnek, egy megható pillanatot okozva a zenészeknek a színpadon. Nem tudom honnan jött az ötlet, hogy Larsék bevonjanak egy operaénekesnőt a dal munkálataiba, de van egy tippem. Negyedikként került fel a lemezre az Unforgiven trilógia második tagja, az Unforgivrn II. Az első Unforgiven a Black Albumon jelent meg, és már akkor is húzódalnak számított, majd két lemezzel később jött a második rész, folytatva a sort, két lemezzel később, a Death Magneticen, jelent meg a trilógia záródala, az Unforgiven III. A második rész egy sokkal finomabb dal, mint az első rész és olyan mély érzéseket feszeget, mint a szeretet – szerelem – magány. A refrénje nagyon erős lett, egyértelműen ez a kedvencem a trilógia tagjai közül, és a bluesos hangzása is kiemeli a többi dal közül. A Carpe Diem Baby szerintem az egyik legalulértékeltebb Metallica dal, pedig hatalmas dallamok vannak benne, a verzéket imádom, ahogy Het Papa játszik a hangjával. A riffeket is jól eltalálták a srácok, harapósak, amennyire kellenek. A Low Man’s Lyric a lemez egyik balladája, lassan épül fel, persze nincs egy Until It Sleeps vagy Fade to Black, de a maga szintjén jó. 

     A több, mint 76 perces lemez igencsak kitett magáért. Ha összességében nézzük szerintem egy nagyon jó lemezről beszélünk, sőt, ha dalonként nézzük, még erősebb is, mint a nagytestvére. 

Értékelés: 10/10