Metallica: Ride The Lightning

Előadó: Metallica

Cím: Ride The Lightning

Megjelenés: 1984

Tagok: 

James Hetfield - ének, gitár

Kirk Hammet - gitár

Lars Ulrich - dob

Cliff Burton - basszusgitár

Kiadó: Megaforce 

Műfaj: Thrash metal

Típus: Nagylemez

Dallista:

01.Fight Fire With Fire

02.Ride The Lightning

03.For Whom The Bell Tolls

04.Fade To Black

05.Trapped Under Ice

06.Escape

07.Creeping Death

08.The Call Of Ktulu

     A Metallica már hosszú évek óta van a csúcson, olyan dolgokat vittek véghez, amiről más zenekar csak álmodik: hatalmas stadionturnék, koncert az Antarktiszon, mozifilm, egy elég feszültségteljes dokumentumfilm egy agyturkásszal és millió rajongó szerte a világban, miközben a hivatalosan „csak” 10 nagylemezük jött ki a 40 év alatt. Ez nem tűnik nagyon soknak, de ezek közül majdnem az összes klasszikus metal lemeznek számít, vagy pedig akkora szelet csaptak vele, hogy örökre az emberek tudatába égett a lemez. A Metallica abban a különleges helyzetben volt, hogy már a legelső albuma hatalmas nyomot hagyott a metal világban, a Kill ’Em All – al megalapozták a zenekar jövőjét. Ezután jött a mai alanyunk, a gigasikerű Ride The Lightning lemez, ami egyesek szerint az „igazi Metallica album”, sőt vakmerő állítások szerint erősebb album, mint a Master of Puppets, de ez ízlések és pofonok kérdése. A Ride érdekessége, hogy tekinthető akár egy konceptalbumnak is, hiszen majdnem minden dala egy bizonyos halálmódról szól. Na de lássuk, hogy melyek azok. 

     A lemez első dala a Fight Fire With Fire, ami rögtön egy kis akusztikus gitárzenével indul, de nem kell sokat várni, hogy elszabaduljon a pokol. A dübörgő témák mellett James – akkor még elég magas hangja – remekül szól, miközben a narrátor arról értekezik, hogy a tüzet csak tűzzel lehet megfékezni, avagy a szemet szemért, fogat fogért elv. Elég erős kezdés lett, Kirk jól megtalálta magát a zenekarba, bár egyes források szerint itt még nem sokat adott hozzá a produkcióhoz, még Dave Mustaine hagyatékából vettek át ezt – azt a srácok. Ezt követi a címadó dal, ami elég érdekes témát boncolgat, még pedig a villamosszék általi halált. James a szövegben nagyon ellenzi ezt a módot, hisz mégiscsak egy élet kioltásáról szól. A dal zenéje amúgy is melankolikus, a szólógitár az elején vészjósló és ezt James dallamai is alátámasztják. A For Whom The Bell Tolls a lemez egyik legismertebb dala, az elején lévő gitártémát minden gitáros előszeretettel szereti eljátszogatni a gitárján és Kirk egy igen ízes szólót biggyesztett az elejére. Dallamok szempontjából az egyik legerősebb a lemezről, könnyen megjegyezhetőek, és énekelhetőek. A dal témája a katonák értelmetlen halála a háborúban, teljes mértékben egy háború ellenes dal és egy tisztelgés azok előtt, akikért már csak a harang szól, mert az életüket adták egy – jó vagy rossz – ügyért. A Fade to Black a lemez balladája egyesek szerint a Metallica már itt eladta magát, hogy egy ilyet mert írni, de ez hülyeség. A dal témája elég kényes, hiszen az öngyilkosság tabu témának számít a kultúránkban. A dal egyébként úgy születettek, hogy Hetfieldéket kirabolták egy koncert után, elvitték a cuccaikat és elég kilátástalannak tűnt a helyzet. Az akusztikus gitárok behozatala szerintem jó döntés volt, megadja az alaphangulatot. A dal közepén lévő riff az egyik legjobb az egész lemezről, én is előszeretettel pengettem néha. Elég változatos halálnemek tűnnek fel a lemezen, ezeken kívül még van a halálra fagyás (Trapped Under Ice), vagy a bölcsőhalál (Creeping Death). A lemezt egy szokásos instrumentális szám zárja a The Call of Ktulu, amely Cliff Burton zsenialitását tükrözi. 

     A lemez már bejárta az életútját, a dalok mai napig dübörögnek a koncerteken és a lemez bekerült az örök klasszikusok és a halhatatlanok közé, bár ezután jöttek még a hatalmas és legendás albumok – Master és a Black - , de ennek is megvan a maga helye a legerősebb Metallica albumok között. 

Értékelés: 10/10