Metallica: St. Anger

Előadó: Metallica

Cím: St. Anger

Megjelenés: 2003

Tagok:

James Hetfield - ének, gitár

Lars Ulrich - dob

Kirk Hammet - gitár

Bob Rock - basszusgitár

Kiadó: Elektra Records

Műfaj: Thrash metal

Típus: Nagylemez

Dallista:

01.Frantic

02.St. Anger

03.Some Kind Of Monsters

04.Dirty Window

05.Invisible Kid

06.My World

07.Shoot Me Again

08.Sweet Amber

09.The Unnamed Feeling

10.Purify

11.All Within My Hands

     Ha a Load – ReLoad lemezek kapcsán a kulcsszó a megújulás volt, akkor a St. Anger kapcsán talán a leállósáv a legkifejezőbb fogalom a Metallica életében. Mindannyian tudjuk, milyen körülmények között született meg ez a csodamű: Hetfield rohant a rehabra, a zenekar majdnem összeomlott, új basszusgitáros érkezett Rob Trujillo személyében (aki mondjuk pont ezen a lemezen még nem játszott), a Napster botrány, a Some Kind Of Monsters dokumentumfilm körüli dolgok és még sorolhatnánk. Szóval nagyon kaotikus körülmények között született meg ez a lemez, ami bizony a rajongók többségénél, nem is nagyon ért célba és erről nem csak a rossz dobhangzás tehet.

      A lemez a Frantic című dallal kezdődik, ami egy egész jó riffel indítana, de úgy belerondít a papírdob hangzás, hogy fáj hallgatni. Én nem tudom, hogy engedték a többiek, hogy ilyen hangzása legyen a lemeznek? Talán itt látszik meg a legjobban, hogy mennyire nem volt egység, mennyire szét voltak esve. A halandzsázást a refrénből, pedig Hetfield meg kellett volna hagyja a Jonathan Davisnek, neki sokkal jobban áll. Ezután következik a lemez címadó dala, ami már sokkal jobb szerintem, mint az indító Frantic. Hetfield visszatért a „rendes” dallamokhoz, a zene is sokkal jobban tetszik, bár még mindig azt mondom, hogyha a Justice idején szabotálták a basszust, most a dobot kellett volna szabotálni. A Dirty Window elején levő dobszólót nagyon nem értettem, de az azután bejövő punkos megnyilvánulást sem. Tudva, mi állt a háttérben a lemez írása közben, a „dirty window” kifejezés teljesen új értelmet nyert a dal hallgatása közben. A zenekar a szőnyeg alá seperte a személyes és közproblémákat, aminek meg is lett az eredménye. Az Invesible Kid hard rockos dallamai egész helyesek, végre egy üde folt a lemezen a címadó dal után. A Sweet Amberben Hetfield próbál beszélni az alkohollal folytatott problémájáról, valamilyen szinten egy segélykiáltás is ez, persze nem olyan szinten, mint Chester esetében a One More Light albumon, de érződik, hogy problémája van Jamesnek. Az All Within My Hands zárja a sort, ami azóta a Metallica jótékonysági alapítványának az elnevezése is. Egy egész jó dal lett, bár mostanában az akusztikus koncerteken sokkal jobban szól, el tudtam volna viselni, ha ide is egy akusztikus verzió kerül fel, vagy bónuszként készítenek egyet. 

      Ennek az egy Metallica cikknek a megírása előtt fura érzések kavarogtak bennem. Mit fogok írni erről? Hogyan írjam meg? Nem írhatom meg, hogy szar ahogy van néhány jó pillanattal – azért van ott egy St. Anger, egy Invisible Kid vagy egy Sweet Amber –, de ahogy lenyomtam az első billentyűket és elindítottam a lemezt a lejátszóba megjött az ihlet. Úgy vagyok ezzel a lemezzel, hogy jó volt, szép volt, de elég volt, szerencsére ezután jött egy Death Magnetic, amivel visszatért a zenekar a maga útjára. 

Értékelés: 7/10