Van Halen: Balance

Előadó: Van Halen

Cím: Balance

Megjelenés: 1995

Tagok:

Sammy Hagar - ének

Eddie Van Halen - gitár

Alex Van Halen - dob

Michael Anthony - basszusgitár

Kiadó: Warner Bros Records

Műfaj: Aréna Rock

Típus: Nagylemez

Dallista:

01.The Seventh Seal

02.Can't Stop Loving You

03.Don't Tell Me (What Love Can Do)

04.Amsterdam

05.Big Fat Money

06.Strung Out

07.Not Enough

08.Aftershock

09.Doin' Time

10.Baluchiterium

11.Take Me Back (Deja Vu)

12.Feelin' 

     Az arénarock és a gitárzene egyik legnagyobb hatásának számító Van Halen zenekar a mai napig az emberek tudtába égett és bármerre járunk a világban Van Halen rajongókban futhatunk. Eddie Van Halen, a zenekar legendás gitárosa iskolát teremtett a maga egyedi játékával a szólók, a riffek és a tapping technika terén, na meg persze a csíkos gitárok terén is, de az más tál tészta. Az előző cikkben 1984 – be utaztam vissza, most 11 évet ugrok előre az időben, hogy megismerkedjek egy különleges Van Halen lemezzel, a Balance koronggal. 

     A lemez a The Seventh Seal című nótával indít, ami valóban egy tökös rock and roll dal lett, dögös riffeléssel és vad, helyenként az AC/DC – re emlékeztető énektémákkal. Nem számítottam ennyire erős kezdésre, de ez most nagyon magával ragadott. Ezt egy sokkal lazább dal követi a Can’t Stop Loving You, amiről nagyon – nagyon sokáig nem is tudtam, hogy egy Van Halen dal, pedig már régóta ismertem. Szinte sokkolt a felfedezés, mikor rájöttem, hogy basszus milyen régóta ismerem a zenekart, csak nem tudtam, hogy ők azok. Ezután rögtön visszatérünk a vadabb témák felé, a Don’t Tell Me (What Love Can Do) és az Amsterdam tökéletes párost alkotnak egymás után. Hasonló dalok, jó a hangzásuk, mindkettőben elképesztő gitárok vannak, egyszóval slágerek. A Not Enough zongorás alaptémája érzelemdúsra sikeredett, nagyon szívesen hallgattam, jól esett a sok „kemény” dal után, egy ballada, ami kitör a monotóniából. Vannak zenekarok, akiknek nem állnak jól a balladák, szerencsére a Van Halen nem ilyen és egy jól sikerült dalt raktak össze a Not Enough képében. A Baluchitherium egy gyönyörű instrumentális szám lett, amitől igencsak leesett az állam. Eddig sem volt semmi kétségem abban, hogy miért emlegetik Eddie Van Halent a gitáristenek közé, de ez a szám után teljes mértékben megbizonyosodtam, hogy ott van a helye fenn a trónon a többi zseni között. Az enyhén countrys Take Me Back (Deja Vu) az egyik kedvenc számom a lemezről, tetszik ahogy az akusztikus gitár előbb átmegy crunchba, majd pedig teljesen torzított gitárba. A lemezt záró Feelin’ is egy gyönyörű dal lett, tökéletes befejezése ennek az igencsak közel tökéletes lemeznek. 

     Bár már az 1984 lemezt is nagyon csíptem, úgy érzem, ezzel még azt is felül tudták szárnyalni a srácok. Úgy gondolom, hogy ez egy érett rock lemez lett, aminek ott van a helye az örök klasszikusok között.

Értékelés: 10/10