Thousand Foot Krutch: Exhale

Előadó: Thousand Foot Krutch

Cím: Exhale

Megjelenés: 2016

Tagok:

Trevor McNevan - ének, gitár

Joel Bruyere - basszusgitár

Steve Augustine - dob

Kiadó: The Fuel Music

Műfaj: Rock

Típus: Nagylemez

Dallista:

01.Running with the Giants

02.Incomplete

03.Give Up the Ghost

04.A Different Kind of Dynamite

05.The River

06.Push

07.Off the Rails

08.Adrenaline

09.Lifeline

10.Can't Stop This

11.Born Again

12.Honest

     A Thousand Foot Krutch mindig is fontos zenekar volt a számomra, a Linkin Park és társai mellett igencsak fontos szerepet játszott, hogy elinduljak a rock and roll, később a metal rögös útjain, amiről azóta sem tértem le. A zenekar mostanában nagyon nem aktív, amit mélységesen sajnálok, mert volt bennük kraft. Az utolsó, vagyis valószínűleg az utolsó nagylemezük 2016 – ban jelent meg Exhale címmel, ami a 2014 – es Oxygen: Inhale egyenes folytatása. 

     A lemez a Running With Giants című dallal kezdődik, ami egy vérbeli koncert nóta lett. A zenekarhoz képest elég harapósra sikeredtek benne a riffek és a keverés is jó karcos, ahogy azt illik. Trevor hangja és dallamai még mindig mesések és erősek, ezért is sajnálom, hogy mostanában nem adnak magukról életjelet. Az Incomplete is ebben a jegyben folytatja a lemezt, amit egyáltalán nem bánok. Tetszenek a hip – hopból nyúlt témák, amik helyenként megjelennek a dalban, amit végül egy nagyszerű refrén koronáz meg. A Give Up the Ghost riffjei először elég furának tűnhetnek, olyanok, mintha a nu metal érából maradtak volna ránk, vagy mintha a srácok a kétezres évek közepén írták volna őket és most kerültek elő a fiókból. A The River az egyik legjobb Good Charlotte dal, amit ismerek, de sajnos ez a Thousand Foot Krutch részéről ez nem mondható el. Sokkal izgalmasabb dolgot is kihozhattak volna belőle, de úgy tűnik ezt a magas labdát nem ütötték le a srácok. A Push viszont már hozza az elvárt formát a srácoktól, van benne energia, vannak benne jó megoldások és tényleg olyan sláger, amit bármikor odatennék a sorba a The War of Change, a Courtesy Call vagy a Move mellé. Amit nagyon hiányoltam a lemezről, az egy szép, lassú dal, egy ballada, mint az Already Home, a Be Somebody, a So Far Gone vagy a Wish You Well. A lemezt záró Honest próbált beállni ebbe a sorba, de hiába a tiszta gitár és a vonósok, valahogy nem sikerült neki. De ha nem ezekhez a nagysikerű dalokhoz hasonlítom, akkor azt kell mondjam, nem rossz dal lett, kellemes a hangzása és szívesen meghallgatom néhanapján. 

     Az már biztos, hogy nem ez a zenekar legjobban sikerült lemeze, és azért lezárásnak sem lenne valami jó. Nem egy rossz lemez, nem arról van szó, csak ismerve az előző albumokat a hallgatóság jogosan véli visszalépésnek. Nagyon remélem minél hamarabb összekapják magukat a srácok és összehoznak egy új anyagot, mert kár értük, hogy elvesszenek a süllyesztőben. 

Értékelés: 8/10